Biztosítások

Azt mindenki tudja, hogy biztosításra szükség van, a biztosítókat mégis kevesen szeretik. A leggyakoribb félelem – főleg a vagyonbiztosításoknál – az, hogy szolgáltat-e majd egyáltalán, és ha igen, akkor megfelelően szolgáltat-e a biztosító.

Ez a félelem nyilván nem minden alap nélkül való, ugyanakkor szerencsére közel sem az a jellemző a magyar biztosítási piacon, hogy a biztosítók figyelmen kívül hagynák az ügyfelek érdekeit.

Egy biztos, Önnek talán éppen a biztosítások területén van igazán szüksége tanácsadóink szakértelmére, hiszen ők pontosan tudják, mire kell figyelni akár egy szerződés aláíráskor, akár egy nem várt kár utáni ügyintézés során.

Ha kell, tanácsadóink fellépnek a biztosítókkal szemben is, úgy, mintha a saját ügyükben járnának el. Mit jelent ez a gyakorlatban? Azt, hogy ha rajtunk keresztül köti meg akár élet, akár vagyonbiztosítását, biztos lehet benne, hogy az valóban az Ön számára kedvező feltételekkel jött létre.

Bookmark and Share

Hírcsatorna

RSS csatorna